Üdvözletem, 2 nap hallgatás után jelentkezem újra. Ma van a 7. napja annak, hogy nem néztem pornót. Nem hangzik soknak, de tekintve hogy ilyen az elmúlt legalább 7-8 évben nem történt, lehet mondani hogy nem kevés :) Annyira nem is hiányzik, nem igazán gondolok rá. Már említettem, hogy erős dohányos voltam, de pár éve letettem a cigarettát. Visszatekintve a leszokás nem volt nagyon nehéz, de én úgy gondolom hogy azért, mert mire felhagytam a dohányzással, fejben már leszoktam. Már csak abba kellett hagyni és túlesni a fizikai elvonási tüneteken.
Azért vannak elvonási tünetek. Például az elmúlt pár éjszaka nagyon rosszul aludtam. Későn sikerült elaludni, éjszaka többször felébredtem, nagyon nehezen tudtam visszaaludni, és kora hajnalban, jóval a szokásos idő előtt már nem is sikerült. Már ez sem dobta fel a napomat, de ráadásul egy kicsit depressziós is lettem. Semmihez nincs igazán kedvem, magamtól nem nagyon jutnak eszembe pozitív gondolatok. Dehát ilyen az, amikor valami hiányzik, ami az életed része volt évekig, aztán felhagysz vele. Egy idő után jobb lesz, ezt az eszemmel tudom, de azért most elég szar.
Vannak pozitív dolgok is szerencsére. Például, hogy a feleségemmel sikerrel dolgozunk a kapcsolatunk javításán. Beszélgetünk, egymáshoz érünk, figyelünk a másikra, és ezek nagyon jó fejlemények. Tegnapelőtt este volt egy kis erotika is. Persze egyelőre nem behatolásos szex, de kézzel a csúcsra sikerült segíteni. Már annak is örülök, hogy egy ideje nem hárítja ezeket a közeledéseket, és persze abban is segít hogy újra egy hullámhosszra kerüljünk szexuális téren is. Sokat kihagytunk és sokat felejtettünk egymásról, így van mit bepótolni.
Tegnap délután megint elővettem a fleshlight-ot és az a helyzet hogy az első próbálkozásnál fényévekkel jobban sikerült a dolog. Most nem tartott háromnegyed óráig, hogy elélvezzek, nem kellett többször kínlódni azzal sem hogy nem akar állni a szerszám. Elsőre sikerült az akció kb. 5-6 perc alatt, szóval hurrá, szignifikáns javulás van! :D Még egy-két ilyen sikerélmény és meg lehet próbálkozni élesben is a normális szexszel.
Voltam edzeni is (heti háromszor járok), ez is jót tett a közérzetemnek. Edzés közben ugyanúgy boldogsághormonok szabadulnak fel, mint szex közben, szóval fel tudja dobni a napomat ha lemegyek a terembe. Egyébként is jót tesz az ember egészségének a mozgás, örülök hogy pár éve belekezdtem.